Álomországban jártunk, avagy egy filmforgatás emlékei
Január elején kaptam egy telefonszámot „irányítható” kuvasz kerestetik jelszóval. Majd kiderült, hogy filmezéshez kellene két jól képzett kuvasz kutya. Hittem is meg nem is érzésem volt, de inkább nem hittem. Nagy ajándékot kaptam a sorstól, ugyanis Horkai Zoltánnal a „farkas-emberrel” hozott össze minket. Már az első találkozásunkkor lenyűgözött udvariasságával, a tisztelet adásával – mintha visszaléptünk volna az időben – de jó lenne, ha ez manapság is természetes lenne.
Megkaptuk a forgatókönyv szerint eljátszandó szerepet, melyben a legizgalmasabb újdonság a vezényszóra megdöglés volt – mi soha ehhez hasonló kunszt megtanulásával nem foglalkoztunk. Hirtelenjében azt sem tudtam hogyan kezdjek hozzá.
A feladat mellé életre szóló élménnyel ajándékozott meg Zoltán és két farkasa. Csillaggal együtt élvezettel nézegettük a farkasokat, medvéket – Csillag láthatóan nem félt tőlük, én vele ellentétben nagyon is tudatában voltam vadállati mivoltuknak. Olvasmányélményeimből előtört A funtinelli boszorkány c. regény farkasemberének története, a székely mondás miszerint a medve nem játék. S egyszerre csak Zoltán közölte ide most bemegyünk, a kennel egy farkas pár birodalma volt. Abban bíztam, hogy nálamnál sokkal-sokkal jobban szereti farkasait, melyekhez nagyon sok élmény köti, s ha nekem bántódásom esne, azt a farkasok sem úsznák meg épp bőrrel ergó teljes biztonságban vagyok. Miután így meggyőztem önmagamat, bátran bezsilipeztem a farkasokhoz. A kan merészen odajött hozzám, a nőstény érdeklődve, de félénken közelített. Fél térdre ereszkedtem, hogy egy magasságban de ne szemben legyek velük és megtörtént a csoda: megsimogathattam, megengedte, sőt viszonozta is. A vadállat, aki szereti/elfogadja az embert, pedig percek alatt végezni tudna vele – valami ilyesmit érezhetett Joy Adamson is, mikor Elza, a nőstény oroszlán tartotta mancsaiban.
Izgalmasan telt a január, párhuzamosan gyakoroltunk az obedience versenyre és a filmszerepre; reggel a versenyre este a filmszerepre készültünk. A helyben maradásra nem helyeztünk akkora hangsúlyt, mivel ez a különböző vizsgák mindegyikének része volt, s Csillag jó volt benne. Pedig ha tudtuk volna… de nem tudtuk…..
A lelövős jelenethez két dolgot raktam össze: Csillag ismerte a „Target”-et és tudta arra rá kell feküdnie, de eddig mindig csak tőlem elfelé dolgozott, vagyis mindig küldtem a targetre. Ez alkalommal ezt megfordítottuk, vagyis behívtam és a targetre fektettem előttem. Következő cél, a kutyát magamtól minél messzebb tudjam lefektetni.
Meg kellett tanítani neki a döglik pozíciót és azt, hogy ezt vezényszóra felvegye. Fekvés – oldalára fekvésbe simogattam – klikk – jutalom. Mikor „rájött” Csillag, mire kapja a jutalmat és már magától is felkínálta a pozíciót összekötöttem vezényszóval – döglik – és kézjellel. Majd mikor a két gyakorlat jól ment összekötöttem őket.
Gyakoroltunk élveztük a közös munkát, mint mindig, de még ekkor sem hittem igazán. Ha nem vált volna valóra, akkor sem sajnáltam volna a munkát, mert izgalmas volt és mind a ketten többek lettünk tőle.
Közeledett a február, és már az időpont is volt, mikor kell menni a forgatásra valahová Európába, ide a szomszédba, Szlovákiába. A filmesek a két szereplő kuvaszon kívül ragaszkodtak egy tartalék kutyához is. Ez a tartalék lett (Szentmihályi Felvigyázó) Bojtár, Csillag fia. Szokásosan, részleteiben át sem gondolva ajánlottam a segítségemet, mert kérték és én segíteni akartam.
Megtisztelő volt az a bizalom, mellyel Bojti gazdái azonnal oda/visszaadták nekem a forgatás idejére. Később tudatosult bennem a felelősség, hogy egy erős két éves kan kutyára kell vigyáznom, ellátnom, dolgoznom egy héten keresztül az enyém mellett. A három kuvasz közül Bojtié volt a legnagyobb csodálatom. Azt természetesnek vettem, hogy Magyarország és talán a világ jelenleg legmagasabb szinten képzett két kuvasza – Bátor és Csillag – az elvártak szerint teljesítenek és oldják meg a feladatot. Bojtár megbízott bennem, szót fogadott nekem, jól szocializáltan viselkedett a stáb tagjaival, még a „kényes” színészekkel is barátságos volt. A gazdái és az én legnagyobb örömömre két jelenetben is szerepet kapott.
Végül elérkezett indulásunk izgatottan és félelemmel várt napja. Izgalom – egy számomra ismeretlen világba kell belépnem és megfelelnem. Félelem – kaptunk egy megtisztelő feladatot, megbíztak bennünk és most meg kellett szolgálni ezt a bizalmat. Fel volt adva a lecke.
Egy szlovák kis faluban (Smolenice) volt a szállásunk Pozsonytól Észak-keletre mintegy 70 km-re, a nagy stábtól külön (oda nem engedték be a kutyákat). Kaptunk két napot a helyszínen való gyakorlásra és 3+1 nap volt a forgatásra kitűzve.
Érkezésünk napján nagy szélvihar tombolt és valószínűleg valami galibát okozott az elektromos hálózatban, mert a faluban elment az áram. Az étteremben romantikus gyertyafénynél vacsoráztunk, a panzió udvarán holdfény világítás mellett etettük a kutyákat. A helyzetet kezeltük, de fájdalmas volt a felismerés, mennyire függünk az elektromos áramtól.
A forgatás helyszínére alig 10 percnyi autózás után érkeztünk meg, az Alacsony-Tátrában fekvő kis völgybe, s a hegyekből lezúduló patakban még pisztrángot is láttunk és a völgy kiszélesedő részén a patak útját gáttal akasztották meg, tóvá duzzasztván a kis patakot. A megadott GPS koordinátában csak két lerobbant gyártelepet találtunk, mintha a két háború közötti időből felejtettek volna ott. Ahol filmforgatásra készülnek, ott valami előkészületi munkának kellene lennie, de mi semmi ilyet nem találtunk. Minden bizonytalan volt, szervezettelennek tűnt, tetézve az ismeretlenséggel, olybá tűnt, hogy belecsöppentünk az őskáoszba. Egyetlen biztos pont Zoltán volt, a maga nyugalmával. Később érkezett egy nagyon kedves szlovák hölgy, koordinátor, aki útba igazított minket.
A film egy szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készülő alkotás, műfaja politikai thriller, a címe Hatalom. Forgatásunk helyszíne egy működő, eléggé lepukkant 
fűrészüzemben volt. A kerítésnél, ahol a kutyáknak ugatni kellett és ahol lelőtték őket bokáig süppedtünk a sárba, ott kutyát lefektetni, hát?
A kamera beállás, valamint a „fix kamera” koncepció miatt a kutyák nem is voltak láthatók a kerítésnél – puff, összedőlt minden és át kellett tervezni a jelenetet (a kerítést is át kellett helyezni). Ismét Zoltán volt a biztos pontunk –értvén a filmhez és az állatokhoz is – mindig tudott a megoldásra javaslatot tenni. Hála annak a szakmai hírnévnek és tapasztalatnak, amiért őt hívták meg a produkcióba, elfogadták javaslatait. Kicsit olyan volt, mint mikor stuvi voltam és odafent kellett váratlan problémákat megoldani adott lehetőségek mellett; ennek kezelésében bőséges tapasztalatom volt és itt nem én voltam az első stuvi.
A forgatásra Zoltánt elkísérte egyik állandó segítője Benkóczy Gergely, aki emlékezett rám a kutyaiskolából – hiába kicsi a munkakutyás társadalom. Gerry mély benyomást tett rám, mikor Csillaggal gyakorolt, addig ismételtette a feladatot, míg csak elfogadhatóan végrehajtotta. Még egy utolsó, még egyet és legalább vagy húszszor. Már Csillagnak minden baja volt, de gyengéd erőszakkal megkövetelte a pontos végrehajtást. (Ezt a módszert fiatal, kezdő kutyánál nem szabad alkalmazni.) „Anyai” szívem megszakadt, az agyam tudta, hogy ez így lesz eredményes – csakúgy, mint Székely Éva (olimpiai bajnok úszónk, aki most februárban halt meg) tette lányával, Gyarmati Andreával, mikor a müncheni olimpiára készítette fel.
Figyelemre méltó volt még a munkához való hozzáállása, az a maximális figyelem, koncentráció, pontos végrehajtás, minél pontosabban teljesíteni a rendező kívánságát, talán a legjobb jelző erre a profizmus. Időnként meg-meg csillantva szakmai hozzáértését
A filmforgatásban és a repülésben van egy közös pont, mindkettőben van menetrend, amit valami váratlan történés felboríthat, ez esetben váratlanul és bármikor felhangozhat „utasok” helyett „forgatás” és ott, akkor a toppon kell lenni. Naná, hogy kaptunk váratlan szabadidőt, amit Gerryvel ellentétben nem pihenéssel, hanem a környék látnivalóinak felfedezésével töltöttünk – csakúgy, mint kezdő stuvi koromban, amikor az athéni éjszakát nem alvással töltöttük, hanem elmentünk vacsorázni, éjjeli tengeri fürdőzésre.
Végre elérkezett a forgatás, találkoztunk a stábbal, ami nem volt nagy létszámú, mintegy 30 fő körüli. Ez leginkább az étkezősátor és a catering-autó környékén, reggeli és ebédidőben történt. Az étkezősátor szolgált melegedő és pihenő helységnek is. Voltak emberek, akik ide-oda rohangáltak, walky-talky-ztak, mások csak lődörögtek – az őskáosz látszata nem oszlott.
A forgatás harmadik napjára már kitisztult a kép – egy-egy jelenetre való beállásnál először a kellékesek berendezték a helyszínt, a világosítók beállították és kimérték a fényeket, a technikai személyzet beállította a kamerát. Mindig felállítottak a kamera látóterén kívül egy hatalmas képernyőt/monitort, amin ellenőrizni lehetett a kamera felvételt. Majd jött meseország – külső jelenetek havas téli tájban játszódtak, közel s távol nem volt hó, emberek jöttek és valami fehérrel fújtak be mindent és lőn havas táj. Fényes nappal négerezéssel „állították elő” az esti sötétséget. Ezalatt a színészek is készültek: szöveg, jelmez, smink – a férfiaknál is! Egy-egy beállás 2-3 órát vett igénybe. Ha készen voltak az előkészületek jöhetett a felvétel, mely mindig csapóval indult. Minden jelenetet legalább 8-10-szer is felvettek.
Az egyik jelenethez vadhús kellett mely egy rekeszben várta jobb sorsát a kamera látóterén kívül, de nagyon közel az aktuális színhez. Bojtárnak és Csillagnak az éppen szereplő két színész körül kellett sétálgatniuk. Hiába jeleztem előre, hogy a húst el kellene vinni, mert a kutyák semmi perc alatt fel fogják fedezni és ott fognak hagyni csapot és papot, mint anno Csokonai és a hús fogja legfőbb érdeklődésük tárgyát képezni. Így is történt és a virsli vagy a táp nem tudta felvenni a versenyt a vadhússal. A probléma megoldásra került és sikeresen befejeztük a jelenetet.
A helyben maradás vérbe fagyva – Csillagnak két egymást követő este volt szó szerint véres jelenete. 5-6 dl vérrel pacsmagolták be. Érdeklődve figyelte mit kennek rá, fegyelmezetten tűrte. Mintegy másfél-két méterre Csillagtól szuggeráltam a mozdulatlan helyben maradásra, de kellett hozzá az a pszichikai nyomás is melyet Zoltán fejtett ki Csillagra. A másfél óra alatt csak egyszer kellett Csillag miatt megismételni a jelenetet. Este fürdés volt a program, másnapra újból fehéren kellett megjelennie, de csak azért, hogy este újra vérbe fagyjon. Ezen az estén már Bátor is kivette részét a vérfürdőből, csaknem másfél liternyi vérrel kenték be. Nem kis fáradsággal sikerült újra fehér kutyát varázsolni belőle, és hátra volt még a kutyafürdetések nyomainak eltüntetése, melyet sikeresen bevégeztünk. A panzió tulajdonosa valószínűleg nem örült volna, ha a történtek a tudomására jutottak volna.
Az egyik nap kedves figyelmességben volt részem, a catering szolgálat séfje az én kedvemre főzött egy cseh specialitást, a mi vadasunkhoz hasonló mártásos marhahús knédlivel – isteni étel, s igen pompásan volt elkészítve, láthatóan a stábból is sokaknak ízlett.
A forgatást sikerült a tervezett 3 nap alatt befejezni, nem volt szükség a tartalék napra; s a kis kutyás csapat úgy döntött, hogy még aznap este hazaindulunk. Nekem különösen kemény volt, a kocsiban nem volt fűtés, a 25 éves autót csak 100-110 km/h sebességgel mertem hajtani, éjjel volt, sötét, néhol még köd is. Még egy nyomorult rádióadót sem lehetett fogni, és a baglyok is jöttek, vagyis álmossággal is küzdöttem. Megváltás volt meglátni a Magyarország táblát, végre itthon.
A három napi forgatással a filmből négy perc készült el. Ez a négy perc nagyon precíz szervező munka eredménye. A rendező és producer kívánságának megfelelően a helyszínről, kellékekről, technikáról, színészek, résztvevők ellátásáról kell gondoskodni. Tervezés – szervezés – végrehajtatás. És ez még csak a forgatás, ha dobozban az anyag, jöhetnek az utómunkák, ami talán hosszabb időt vesz igénybe, mint a forgatás. Mindez zabálja a pénzt, ezért olyan drága műfaj a filmezés – újabb párhuzam a repüléssel.
Nem ez a februári hét volt életem legkönnyebb hete, de élményekben az egyik leggazdagabb. Bepillanthattam egy különleges, ismeretlen világba; de amikor elvállaltam, nem ez volt a legfőbb motiváló erő, hanem a kuvasz népszerűsítése. 34 éve szeretem, tartom ezt a fajta kutyát, s próbálok megragadni minden lehetőséget a népszerűsítésére. Sok negatív sztereotípiával kell megküzdeni, bizonyítani igaztalanságukat. Nagyszerű képességekkel rendelkező, igen értelmes fajta, mely megállja helyét a legelőkön az állatok mellett, de a városi környezetben is kiváló társ, és jó sportkutya is lehet.
Végül is nem derült ki, hogy egy Szlovákiában forgatott filmben miért kuvaszokat akartak szerepeltetni, de az Isten tartsa meg ezen jó szokásukat
A bejegyzést írta Schmidtné Pintér Erika
